Illyés Zsuzsanna - Borjúvásárcsarnok - Budapest, Máriássy-ház (Borjúvásárcsarnok)

A kertet tervezők,
építők lapja

Címlap Beköszöntő Kapcsolat
Hír Pályázat Esemény Hírek
Magánkertek Közterek Tájak Munkák
Kert Köztér Táj Cikkek téma szerint Cikkek
Linkek, Ajánló Ajánló
Tervezők Szerzők Adatok

A magyar bor reneszánsza – Mőcsényi esszék 1.

Honlapra kerülés időpontja: 2012, február 6 - 16:21
Az IGA  1993 térképeMőcsényi Mihály (középen) az IGA magyar kertjébenGere palackok Fotó: Bardóczi SándorA Polgár család udvarán Fotó: Bardóczi SándorKoptató a pince lejárata előtt Fotó: Bardóczi SándorPincekulcs Fotó: Bardóczi SándorTörköly Fotó: Bardóczi Sándor

1992 tavaszán telefonon egy női hang azt kérdezte, Mőcsényi Mihály vagyok-e. Mondtam, hogy igen. Erre ő: „Németországból, Stuttgartból hívom, kapcsolom Kalász Mártont, a kulturális intézet igazgatóját”. Kalász azt kérdezte, én terveztem-e a korábbi nemzetközi kertészeti kiállítások magyar kertjeit. Megint mondtam: igen. Erre ő: az IGA, a Nemzetközi Kertészeti Kiállítás vezetősége szeretné, ha a „Nemzetek Kertjei” között 93-ban is lenne magyar. Tudják, hogy az illetékes magyar hatóság – a költségekre való tekintettel – lemondta a részvételt, de keresnének valamilyen megoldást. Kérik, hogy Mőcsényi úr egy megbeszélésre – költségükre – jöjjön Stuttgartba. Elmentem.

Az IGA egyik vezetője azzal fogadott, hogyha vállalom egy magyar kert tervezését, ők viselik a létesítési költségeket, de szeretnék, ha témájánál fogva némi pénzt hozna, csökkentve az építés kiadásait. Meghökkentem, mert a Hamburgban, Bécsben, Münchenben két alkalommal arany- egyszer ezüstéremmel díjazott magyar kerteknek nemzeti jellegűeknek kellett lenniük, de pénzt nem kellett hozniuk.

Az „ötletelésre” kapott idő eltelte után azt javasoltam, építsünk temetőkertet. Kérdezte, miért? Azért, mert Stuttgart környékén igen sok olyan, hazánkból kitelepített – közben meggazdagodott – német él, akik sokat fizetnének a családjuk Magyarországról kihozatott sírkövéért. (A korábbi rendezvények bezárása után a kiállított tárgyak – épületek is – a helyszínen eladásra kerültek.)

Az illetékes rövid gondolkodás után azt mondta, az ötlet érdekes, de két okból nem jöhet számításba. Egyrészt; a temető németül nem Gottesgarten, hanem Gottesacker (=Istenszántó), másrészt a magyar kert leendő helyétől vagy kétszáz méterre lesz a világ temetkezési kultuszainak bemutatója. Hazajöttem, és miközben egy pohár oportót ittam, beugrott. Hát persze, szőlőskert kell Stuttgartba, Weingarten. A szőlőhöz pince, présház kell, ahol pénzért bort lehet mérni. Ebből juthat az IGA-nak is. Tetszett nekik az ötlet.

Gyerekkoromtól fogva gyomorégős voltam, ezért csak „lágy” villányi portugieser-t ihattam baj nélkül. Elmentem Villányba, ahol rendkívül lelkes, faluját szerető, fejlesztő polgármesterre találtam. Maurer „Gyuri” nagy örömmel fogadta a villányi borok stuttgarti „szerepeltetését”. Kértem jelöljön két borászt, akik havonta váltva három-három hónapon át Stuttgartban árulnák boraikat, és zsíros kenyeret, meg más rágnivalókat kínálnának. Gere Attilát és Polgár Zoltánt ajánlotta. A pince, a présházak kivitelezésére a villányi szakmunkások építésvezetőjéül „Lojzi”-t jelölte.

A villányi és a környező falvak présházainak bejárati ajtajai kisipari remekművek. A kiválasztott három legmívesebb ajtó a kiállítási présházak díszévé vált. A három présházból a középső kármentős csárdává lett, a szélsők a villányi szőlőművelés, borkészítés történetét és ezek eszközeinek bemutatását szolgálták. A présházak udvarára a Villányban maradt „svábok” mindent összehordtak, ami a Baden-Würtenbergbe telepítetteket régi hazájukra emlékeztette. A lényeg persze a Weingarten volt, amely a pince fölé hordott dombon virított. A tőkék fajtájukat tekintve Portugieser-ek voltak, amelyeknek „ősvesszőit” a mintegy kétszáz éve Villányba települtek hozták magukkal. Az ezermester Lojzi és munkatársai ezt a „kis Villányt” ripsz-ropsz úgy építették meg, hogy szinte alig aludtak. Lojzi, azaz Wunderlich Alajos a stuttgarti „munkadíjból” vette meg első szőlőjét, présházát Villányban.

Villányból Siklós felé menet, a város szélén balra nézve az arra utazónak fennakadhat a szeme egy építményegyüttesen, rajta öles betűkkel a Wunderlich név. Földalatti „bor-katedrális” mellett egy csodaszámba menő „borpalota”. Ki hitte volna tizenkilenc évvel ezelőtt, hogy az akkoriban többek között templomtornyot bádogozó ezermester neve borpalotát fog ékesíteni? Ha valaki Villányból Siklós felé menet nem balra, hanem jobbra néz, akkor is fennakad a szeme. Színpompás virágágy-füzérrel övezett tágas pázsitmezőben tekintélyes tömegű, korszerű architektúrájú épületet lát. Kívülről. Belül és főként a felszín alatt szinte beláthatatlan méretű „nagyipari üzem”. Közép-Európa egyik jelentős, ha nem csúcsszintű borászata, Gere Attila birodalma.

Amikor 1993-ban végéhez közeledett az IGA, Attila egy piros színű Volvóból szállt ki. Rácsodálkozva azt kérdeztem, ez meg mi? Katinak, a feleségemnek vettem, szegénykém igen sokat kínlódott a közelmúltban. Attól tartott, hogy elárvereznek Villányban. A falu első moteljének hitelre való megépítésével azt hiszem tényleg elvetettem a sulykot. No de most kifizettem minden adósságom, megvettem Katinak a Volvót és még tartalék is maradt.

Persze a Katinak, illetve a Katiknak (Polgár Zoli felesége is Kati) bőven volt tenni-vennivalójuk a présházak mögötti kis konyhában. Reggeltől estig kenték a zsíroskenyereket, készítették a harapnivalót kisegítőikkel. Amikor elfogyott a hordós, húzták a dugókat a palackokból és öntötték vödrökbe a bort, mert az IGA-n a kimért is többszörösét érte annak, amit otthon a palackozottért adtak.

Nehéz lenne ma megmondani, hogy a ’93-as IGA hányféleképpen járult hozzá a villányi borok sikertörténetéhez. Amikor köztudottá vált, hogy az IGA '93 vezetősége úgy határozott, hogy a korábbi nemzetközi kertészeti kiállítások díjazottjai közt élen álló „magyar kert” nem hiányozhat Stuttgartból, és vállalták egy ilyennek kivitelezési, fenntartási költségeit, az illetékes magyar főhatóság, az FM is mozdult. Vállalták egy igényes küllemű, tartalmú, színes fényképekkel ékes, kétnyelvű könyv finanszírozását. Laposa József és Dékány Tibor pedig csodát tettek. Elképzelhetetlenül rövid idő alatt olyan remekművet alkottak, amely ugyancsak öregbítette Villány hírnevét. És persze Kováts Zoltánnak – a legsikeresebb magyar dísznövény-nemesítőnek – egynyári és évelővirág remekei, amelyek az IGA-n a vendégek és a szakterületi zsűritagok tetszését egyaránt elnyerték, közvetve szintén a villányi borkultuszt szolgálták.

Forrás: epiteszforum.hu

Az oldal 2012. április 1-én időlegesen bezárt, ezért bizonytalan ideig nem kerül feltöltésre friss tartalom.
Addig is látogasson el a http://tajepiteszek.hu oldalra

Támogatóink

Belépés

Online felhasználók

Jelenleg 1 felhasználó és 15 vendég van a webhelyen.

Aktív felhasználók

  • competitordemon...
Minden jog fenntartva - all rights reserved (c) ZöldMűves, 2006-2009
HU ISSN 1788-3237
Rendszer: Drupal
Google Pagerank, SEO tools