Hogyan is kéne ennek kinéznie: elől megy Krizsán András, Pula főépítésze ásókkal és kapákkal felszerelve, mögötte megyünk mi, minél többen, visszük a fűzfaágakat, ki a zöldbe. Ásunk ottan egy nagy gödröt, elhelyezzük az ágakat, na nem eltemetjük, hanem csak úgy meggyökereztetjük őket, aztán összefűzzük, indázzuk, hajlítjuk, és lesz egy mondjuk ötméteres átmérőjű menedékünk. Egyelőre. Aztán jövőre visszamegyünk, és lássunk csudát: lett egy szép nagy zöld házunk nekünk – és azt mi csináltuk.

1. nap

Lázas készülődés, szervezés eredményeképpen kész a pulai előörs. Láncfűrésszel, ágvágókkal, metszőollókkal felfegyverkezve indulunk Apácatornára a fűzért. Az IFA teherautó előre megy. A nyirádi úton alig érjük utol. Még szerencse, hogy Vincze Attila a Pagonyból mindent előre feltérképezett. Nem érhet váratlanul semmi. A fűztelepet alig találjuk meg. De a kockás papírra vetett magyarázó ábra mindenkit eligazít. Megvan a bekötőút, a vadászles, és végre találunk használható vesszőket is. Mint a dzsungelharcosok nyomulunk egyre beljebb az ültetvényben. Sarf Gyuriék jobbra, Grám Laciék balra vágnak hosszú folyosót a sűrű hajtások között. Hordjuk ki az ágakat, rakjuk a platóra. A szúnyogok és a szemerkélő eső senkit nem izgat. Jó nézni, hogy kizöldül a teherautó vége. Délben egymásra nézünk: talán elég lesz…. Talán. Bíztatjuk egymást, mert komolyan jönnek a felhők. Előre szólok a Bárkásoknak, hogy küldhetik az operatőrt, fél óra múlva Pulán leszünk. Misku Norbi a handycamerájával lesben áll az öcsi lejtőnél. Nem lehet eltéveszteni bennünket. A mozgó bokornak álcázott teherautó, hangos dudaszóval bevonul a faluba, és megáll a kocsma előtt. Mindenki kíváncsian vesz körül bennünket. Nem is rossz egy kis reklámnak a holnapi performancehoz. De aztán föl a platóra ismét, megyünk tovább, ki a Tálodi rétre. Az út enyhén szólva hajmeresztő. Hiába kapaszkodunk az autó tetején a hepehupás erdei út mindenkit próbára tesz. Az operatőr skodája föladja, visszafordul. A mi Ifánk bírja a sarat. A réten leugrálunk, mint egy desszantos akciócsoport. Míg a többiek pakolnak én odamegyek a közelben táborozó cserkészekhez. Kezdem magyarázni, hogy itt holnap egy fűzépítményt szeretnénk csinálni, de alig tudom befejezni, mert hárman is a szavamba vágnak: Tavaly Budakalászon már építettünk egyet! Húú…! Ez remek. Profikkal van dolgom. A többit már ebéd közben beszéljük meg. Mert a cserkész ahol tud segít! No és mi is, mert kérték, hogy segítsük megenni a maradék ebédet, mert egy kicsit túl sokat főztek.

2. nap

Elől megy Krizsán András Pula főépítésze. Ez eddig rendben is van. Még az ásó, kapa is megvolna. De elegen leszünk ennyien? A maroknyi lelkes kis csapat elindul gyalog, ki a rétre. Én minden információs pultnál elmondom, hogy aki tud, jöjjön segítsen. Biztat mindenki. Végül is majdnem tízen vagyunk. Még szerencse, hogy kint várnak a cserkészek! Három brigádot csinálunk. A laikus brigád a vesszőket tisztítja. Metsző ollóval levagdossák az oldalágakat, leveleket. Közben dumálnak, dumálnak, dumálnak…. egyfolytában. Jó a hangulat. A mérnök brigád tudományos elvek szerint meghatározza a leendő fűzépítmény helyét. Megvan az ideológia: mintha egy kert közepén állna a kápolna, olyan ez a hely. Kitűzzük a négy lyukat. Ásás közben váratlan fordulat. Megjelenik a természetvédelmi felügyelőség szakembere és valami orchideákat emleget, amik itt szoktak kinőni a földből, de már nincsenek. Egyébként pedig hozzuk előbbre az egészet 3-4 méterrel és akkor már nincs baj. Négy lyukat betemetni, újabb kitűzés, újabb négy lyuk, az annyi mint nyolc lyuk eddig. A harmadik brigáddal nincs baj. A cserkészek mindent tudnak. Úgy kötegelik a vesszőket, olyan remekül csinálják, drótozzák, tűzködik, hogy öröm nézni. A spanifer –bocsánat, racsnis rakományrögzítő- nem elég. Sebaj a cserkészeknek az is van! Már kezdem aranyba foglalni a nevüket. De csak annyit tudok cserébe felajánlani, hogy délután ingyen megnézhetik a Hamletet Pulán templomkertben. Mert, hogy ez nekik jár, ahogy ez a füzetbe le volt írva. Délben elfogy a vessző. Még tiszta szerencse, hogy a helyszín tele van fűz bokrokkal. Nem kell messzire menni alapanyagért. Isteni ágak. Sarf Gyuri ismét az ágvágóval vágja a vesszőket, és hordják a többi közé. Csodálatos hosszú szép vesszők. Túl vagyunk a holtponton. Ebből már lesz valami.

3. nap

Sűrű sötét felhők tornyosulnak. Az ott már jóidő felhő, mondja valaki, de mindenki érzi, hogy csak poén. Esik az eső, és alig vagyunk páran. Azért a létrát a vállra és indulunk ma is ki a Tálodi rétre. Útközben elmesélem, hogy ezen a helyen volt a pálos szerzetes rend első erdei remete közössége IV. Orbán pápa idejében, 1262-ben. Hiába, a hely szelleme. Fohászkodunk is eleget: Csak ne esne az eső! De az jót tesz a fűznek! Így biztosan ki fog hajtani. Ja, az akkor mindjárt más! Csak pozitívan szabad a dolgokat szemlélni. Kár, hogy a cserkészek ma nem tudnak segíteni. Ma jönnek a kis táborozók, és őket kell fogadniuk. Mi reggel kupaktanácsot ülünk. Ha ez egész nap így fog esni, akkor biztos, hogy nem leszünk kész. Mi legyen? Gyuri szerint három köteget meg tudunk csinálni. Mi lenne, ha három lábu lenne a kápolna? Végiggondolom a javaslatát és igazat adok neki. Végül is jobb a három, mint az egy se. Újabb kitűzés következik és újabb három lyuk, az összesen tizenegy. Mintha egy vakondtanya kellős közepén építkeznénk olyan már a föld körülöttünk. De a dolog kezd kialakulni. Délben még egy nagy zuhét ki kell várnunk a ponyvák alatt, de aztán tényleg mintha minden megváltozna. Kitisztul az ég, még a nap is kisüt és jöhet a lényeg. Kameraman beáll, csapó indul, és kezdjük beállítani a fűz oszlopokat a helyükre. Döbbenetes látvány, ahogy a hét méter magas kötegek állnak. Szépen, mindegyik egymás után. A fűz, mintha csak meg akarná hálálni, hogy ennyit foglalkoztunk vele, úgy hajlik, idomul a kezünk alatt. Rögtön kialakul a végső forma. Először egy indián sátorhoz hasonlít, de amikor az oldal hajtásokat visszahajtjuk, mintha inkább egy nagy kapu lenne. Mindenki élvezi, ahogy készül. Van a csapatban egy kosárfonó. Egy igazi művész, a kosárfonás mestere. Előző nap egy nagy kört kötözött vesszőkből és ni, ma csinált még másik kettőt. Ezt tesszük föl a végén a három oldalmezőbe, amitől az egész egy igazi gótikus szerkezetté válik. Nagyon szép így a végére. Egy igazi fűzkápolna. Jóleső fáradtsággal hagyjuk magunkat fényképeztetni. Ezt tényleg mi csináltuk.