Claude Monet kertjébe egyéni szervezésű úttal jutottam el. A világhíres impresszionista festő kertje a turistalátványosság mellett igazi szakmai csemegének is minősül. A kertet a festő saját maga alakította ki úgy, hogy az ne csak egy egyszerű kert legyen, hanem a fényekben, színekben gazdag kert festményei alapjául is szolgáljon. Képeinek jelentős részét itt készítette, melyek közül a tavirózsa sorozata, illetve a japán hídról készült képei talán a legismertebbek. A kertet 1977-80-ig állították helyre, és nyitották meg a nyilvánosság előtt.

A festő 1883. tavaszán, 43 éves korában vette meg az 1 ha területet, melyen egy, a kor és a hely igényei szerint kialakított, tiszafákkal, fenyőkkel és sövényekkel tarkított gyümölcsös volt. A festő lelki szemei előtt azonban más kertet látott, így a meglévő növények közül nagyon sokat kivágott, hogy a gyümölcsös helyén egy, színekben, fényekben gazdag kertet alakíthasson ki. A fő cél egy olyan virágokkal tarkított díszkert (Clos Normand) kialakítása volt, ami egy festő számára igazi csemege lehet. A kert kialakítása során a művésznek meg kellett küzdenie a helyiek ellenállásával, akik erősen tiltakoztak az ellen, hogy egzotikus növényeket ültessenek ide, mondván azok kárt okoznak a patakban mosott szennyesükben, és mérgezik a patakból ivó háziállataikat.
Az épület közelében lévő két tiszafát meghagyták, ezek ma is láthatók. A kertet kettészelő út mentén olyan virágágyakat hozott létre, ahol a növényeket színértékük alapján válogatta ki. A virágok kiválasztásánál arra törekedett, hogy minden évszakban virágozzon valami. Mivel a virágok színe az évszaktól is függ, azokhoz kötődik, így valóban mindig színpompás, de minden évszakban más képet mutató kertet hozhatott létre.
A gyümölcsfák helyett díszalmákat, díszcseresznyéket ültetett a kertbe. A közöttük lévő növényágyásokat tavasszal jácint, tulipán, nárcisz, nyáron kardvirág, szellőrózsa, díszmák, ősszel dália és őszirózsa uralta. A kerti út fölött kialakított fém pergolára iszalagot, futórózsát futtatott, a pergola oszlopai között rózsa, szarkaláb, napraforgó és bazsarózsa nyílt.
10 évvel a költözés után Monet még egy 8000 m2-es területet vásárolt meg a kertjéhez. Ennek egy „hibája” volt csupán, a terület az út és a vasút túloldalán helyezkedett el, így nem volt közvetlen kapcsolata az épület körüli geometrikus formában kialakított kerttel. Az újonnan megvásárolt területen ezért egy teljesen zárt, mindentől távol lévő világot alakíthatott ki a festő. A két kertet napjainkban egy, az útpálya alatt átvezető alagút köti össze.
Az új kertrészen kialakított, a japánkerteket idéző kert időskori festményeinek fő tárgya lett.
A kert annak ellenére japán hatású, hogy növényanyaga nem jellemző a japánkertekre. Ezekben ugyanis nem alkalmaznak virágokat. A virágos növények közül, szimbolikus tartalmuk miatt az íriszek (nőszirom), és a tavirózsák azonban egyes esetekben mégis megjelenhetnek.
A területen csordogáló patak felhasználásával egy nagy tavat hozott létre, mely a kert központi motívuma lett. A tóparton ma is bambuszok, szomorúfűzek, nyárfák, páfrányfenyők, azáleák, rhododendronok díszítenek, a vízben tavirózsák nyílnak (ezekről készültek híres tavirózsás képei).
A festő által kedvelt és gyűjtött japán nyomatokon látható képek mintájára, a tóra zöldre festett fahidakat készíttetett. A hidak mellé lilaakácokat telepített. A ma itt élő növények, még az eredeti, a festő által ültetett lilaakácok!
Monet korábban nem volt kertész. Miután Giverny-ben megvásárolta a kertet, sok könyvet vett, amiből folyamatosan tanulta a szakmát, gyűjtötte, cserélgette a növényeket, és fejlesztette tudását. A kert fenntartására és gondozására több kertészt is foglalkoztatott.
1926-ban, Monet halála után a kertet mostohalánya gondozta, majd sokáig elhagyatottan állt. Idővel a növények elvadultak, elpusztultak, a kerti hidak elkorhadtak, a kert gondozatlan bozótossá, igazi dzsungellá vált. 1977-ben az új tulajdonos az Academie des Beaux Arts lett, és a kertet 3 év alatt helyreállították. A rekonstrukció során igyekeztek a festő által ültetett növényekhez hasonlókat, vagy azokkal megegyezőket ültetni a kert egyes részeire. Ennek következtében a kert ma is megőrizte a festő által megálmodott színeket, fényeket és hangulatot.