Talán az ország legspeciálisabb "építész”-oktatása"1 zajlik a Budapesti Corvinus Egyetem Budai Kampuszán. Habár a legtöbb gyakorló építész szerint ez csupán „kertészet”, esetleg megengedőbben „kertművészet”, avagy „zöldes szakág”, „tájrendezés”, „környezetrendezés”, stb. De éppen így, más klasszikus mérnöki és társadalomtudományi szakterületek (például az erdészmérnökök, vízépítők, agrármérnökök, építőmérnökök, közgazdászok, szociológusok, bölcsészek) is kissé idegenkedve szemlélik ennek a kétségkívül körvonalazhatatlan képződménynek a hazai ténykedését. Hogy például az építészet terén mindez miért van így – annak ellenére, hogy a szakmaalapítók között első helyen tisztelik a hazai tájépítészek Rerrich Béla „műépítészt” – az egy sajátos magyar fejlődéstörténet eredménye.

Mielőtt a tájépítészet képzés egyáltalán eséllyel a felszínre bukkanhatott, sajátos küzdelemben járta végig vesszőfutását a Növénytermesztő és az Élelmiszeripari karok árnyékában és azok teljes értetlenségétől övezetten, sokszor sodródva az ellehetetlenülés, megszűnés szélére, és szinte teljesen elrejtve például a magyar építész szemek elől. Különutasan és periférián. Így eshetett, hogy a tájépítészet Magyarországon az építészetbe alig beágyazott, a társadalom szemében pedig pusztán valami furcsa csodabogárság, ha tetszik egy genetikai rendellenesség eredménye, holott az angolszász világban 10 emberből 9 azonnal vágja a hellyel-közzel helyes választ a ’what is the landscape architection?’ kérdésre, nemzetközi szinten pedig az építész-tájépítész kapcsolat kézenfekvő, magyarázatra nem szoruló axióma. (Az ENSZ munkaügyi szervezete, az ILO három alkategóriába sorolja világszinten az építészetet. Ezek: magasépítészet, belsőépítészet, tájépítészet.)

Dr. Csemez Attila, a BCE Tájépítészeti Karának dékánja a 2010. december 9-én, "Őszintén a tájépítész oktatásról" című, közel 50 fős hallgatóság előtt megtartott gondolatindító előadásában számmisztikával indított: 17 – 27 – 47 – 102 – 112. Tizenhét éve, hogy a tájépítészet – Mőcsényi Mihály professzor rendszerváltás utáni reaktiválása, és rektorrá választása után – kari rangra emelkedhetett. Huszonhét éve, hogy az addig egységes Táj- és Kertépítészeti Tanszék Kerttervezési Tanszékre és Tájrendezési Tanszékre, ha tetszik két egyre markánsabb szakirányra bomlott szét. Negyvenhét éve, hogy a Kossuth-díjas Ormos Imre professzor súlyára tekintettel a Földművelésügyi Miniszter az önálló Kertépítészeti Szak létrehozását a Kertészeti és Szőlészeti Főiskolán engedélyezte. Százkét éve, hogy Rerrich Béla műépítészt kinevezték a Magyar Királyi Kertészeti Tanintézet rendes tanárává. Száztizenkét éve oktatta először Révész István a Kerttervezés című tantárgyat a Tanintézetben az 1896/97. tanévre beiratkozott hallgatóknak.

Ehhez képest ma a kar már elképesztően széles spektrumot fog be hat önálló tanszékével és Tájanalítikai laboratóriumával. Berkein belül működik a Kert- és Szabadtértervezési Tanszék (Dr. Jámbor Imre), Kertművészeti Tanszék (Dr. Fatsar Kristóf), Kerttechnikai és Műszaki Tanszék (Dr. Vukov Konsztantin), Tájtervezési és Területfejlesztési Tanszék (Dr. Csemez Attila), Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék (Dr. Csima Péter), valamint az utóbbi évek legnagyobb fegyvertényeként elkönyvelten a Dr. Schneller István vezette Településépítészeti Tanszék. A képzésből évente - a bolognai folyamat eredményeként – ma már 3 és féléves képzés után 150 fős éves kapacitással tájrendező- és kertépítő mérnök fokozattal (BSc), 60 fős éves kapacitás mellett tájépítészeti vagy 40 fős éves kapacitás mellett településmérnöki fokozattal (MSc) és a Tájépítészeti és Tájökológiai Doktori Iskolából PhD fokozattal évente maximum 20 fő kerülhet ki.

Az örvendetesen színes kínálat ellenére az összkép korántsem ilyen vidám. Miközben az oktatói létszám a kar fennállásának 17 évében 10-ről fokozatosan 37 főre emelkedett, addig a hallgatói létszám 144 főről 699-re duzzadt (az eddigi csúcsot 2009-ben érte el 737 fővel!) a fejkvóta-politikának köszönhetően. Mindez automatikusan a képzés egyfajta felhígulását eredményezte, amelyet a dékán diplomatikusan csak úgy jellemzett: „más jellegűvé vált az oktatás”. Ezt a diákok a kiscsoportos foglalkozások, egyéni konzultációk és a műhelymunka lehetőségének szűkülésében, a korábban a képzésben igen markáns és up-to-date ismereteket adó országjárások és a szervezett gyakorlatok számának, tartalmának, hozzáférésének csökkenésében, és – ahogy a beszélgetésen Fülöp Györk, a Rerrich Béla Tájépítész Szakkollégium vezetője fogalmazott – a tájépítész identitás fokozatos elvesztésében élik meg.
...
A magyar felsőoktatási karok között felállított felvételi rangsorban a Tájépítészeti Kar nem áll a legfényesebben: a 170 körüli egyetemi karok között a középmezőny végén foglal helyet. Ennek némiképpen ellentmondani látszik az OTDK-kon, és az országosan építészeknek, iparművészeknek, tájépítészeknek kiírt hallgatói ötletpályázatokon való hagyományosan jó hallgatói szereplés.
...
A dékán a hiányosságok között említette szinte első helyen, hogy a Karon több kísérlet ellenére sem indult még be az angol nyelvű képzés (amelynek elindítását 1-2 éven belül elengedhetetlennek tartja). Másik óriási hiányként a szakmai lobbitevékenység alacsony szintjét jelölte meg, megjegyezve, hogy egyes egyetemi képzésekről olyan tehetséges „lobbigyárosok” kerülnek ki folyamatosan, amelyek a tájépítészeti oktatáshoz viszonyított kisebb tudásszint mellett is hatékonyabban tudják „eladni” magukat a politika és a piac felé.

Némi előrelátó stratégiai törekvés felfedezhető abban, hogy a Kar megbízta Fekete Albert egyetemi docenst (jelenlegi oktatási dékánhelyettest) azzal, hogy egy oktatáspolitikai reformot dolgozzon ki. A részben gyakorló szakemberként is működő Fekete kiemelten fontosnak tartja, hogy ez a stratégiai dokumentum majdan támaszkodjon ne csak a kari oktatók, hanem a gyakorló szakemberek véleményére is, éppen ezért egyeztetéseket kezdeményezett e tárgykörben, ugyanakkor megvizsgált néhány etalonnak számító európai tanrendet is. Saját álláspontja – egyelőre hivatalos kari állásfoglalás e téren még nem született – az, hogy a BSc képzésben tapasztalható szakosodás, specializálódás meglehetősen erős, ezen általánosítani és enyhíteni kellene. A másik jelentősen előrehaladott törekvés, hogy az MSc képzés mellett a Kar – a MOME-val együttműködésben – szorgalmazza egy MA művészeti (kertművészeti) képzés megindítását is. „Irreálisan nagy a hallgató létszám, amit fenntartunk.” – fejtette ki Fekete, - „Véleményem szerint az országnak nincs ennyi tájépítészre szüksége, de a fejkvóta rendszer erre kényszerít bennünket. Egy lehetséges új oktatási törvény kidolgozásakor azt az utat kell kitaposnunk, amely valamilyen módon a hallgató létszámcsökkentést eredményezheti az oktató létszám megtartása mellett.”

Érdekes módon a kari oktatói vélemények – melyek kezdetben nagyon hasonlatosan más építész képzésekhez a bolognai folyamatot, azaz a szakképzés BSc-re és MSc-re bomlását, elítélték vagy legalábbis nagyon kritizálták – most a képzésre való áttérés négy éves tapasztalataival felvértezve már inkább támogatóak. Legfőbb indoka ennek a véleményváltozásnak az, hogy míg a kvótarendszer kényszerei és a felvételi eltörlése miatt a képzési létszám (és ennek következtében az oktatás minősége) „felhígult”, úgy a bolognai folyamat ismét némi utószabályzást vitt a rendszerbe. Szilágyi Kinga egyetemi tanár szerint kifejezetten jó tendenciák olvashatók ki abból, hogy az MSc-re kerülés egyfajta új versenyhelyzetet teremtett a diákok között az ott létező létszámlimit miatt, amely tulajdonképpen a felvételi rostát teremti újra, egyben színvonal emelő hatása is van.

Érthető a verseny, hiszen, a szakma feletti eddigi „védernyő”, amely abban nyilvánul meg, hogy az MSc-t végzett diákok jogosultak lehetnek kamarai tagságra, így tervezési jogot szerezhetnek, a BSc-n végzettekre nem terjed ki. Az itt szerezhető tájrendező és kertépítő mérnöki diploma (többek között annak is köszönhetően, hogy műszaki vezető, felelős műszaki vezető, műszaki ellenőr jogosultság minden a szakminisztériumok irányába tett törekvés ellenére e szakterületen nincs) a piacon nem sokat ér. Dömötör Tamás PhD, a Magyar Kertépítészek és Tájrendezők Szövetségének (MKTSZ) frissen megválasztott elnöke is annak a véleménynek adott hangot, hogy a BSc képzésben sokkal nagyobb hangsúllyal kellene szerepelni a gyakorlati képzésnek – bár az egyetemi oktatók erre a felvetésre kiemelték, hogy a BSc irányon a képzés 7. szemesztere egyértelműen gyakorlati felkészítést ad.

A tervezési jogosultságot nem adó BSc képzés kari beágyazódásával felszínre kerülnek oktatás-stratégiai kérdések is. Megállapítható, hogy az eddig biztosnak hitt (ma már egyre inkább veszélyeztetettnek tűnő) tervezői jogosultságok léte az öt éves egyetemi képzés rendszerében a szakmát kissé elkényelmesítette. Így azok a tájrendezésben, tájtervezésben vetélytársnak számító társszakmák (jellemzően a geográfus képzések, a környezetmérnöki képzések, illetve a gödöllői Tájgazdálkodási Intézetből kikerülő szakemberek), akiknek tervezői jogosultságuk eddig sem volt, az uniós előcsatlakozás, majd a csatlakozási folyamat során kínálkozó „ökológiai niche”-t igen kompetitív módon és hatékonyan tudták kihasználni: a fejlesztési ügynökségek, pályázatíró irodák, vagy a pályázatokhoz megkövetelt, de tervezői jogosultságot nem igénylő stratégiai dokumentumok, koncepciók, programok írói között jelentős számban foglalnak helyet ilyen szakirányokról érkező végzettek. Nagy Béla egyéb lehetőségeket felvillantva a technikus képzés (pl. adatbázis felépítés, térinformatika), mint hiányszakma lehetőségét pendítette meg a BSc képzésben.

Dr.Schneller István szerint nagyon sokféle felfogás mentén lehet hatékonyabban oktatni, de ha egy rendszert nem engednek kikristályosodni, állandóan hozzányúlnak a gyökeréig, akkor az soha nem lesz működőképes. Éppen ezért nem ért egyet azzal, hogy a vérverítékkel végigküzdött bolognai folyamatot most valamiféle visszarendeződés kövesse. Ezek mellett e rendszerben a legnagyobb lehetőséget a képzések közötti átjárhatóság jelenti, vagy legalábbis jelentheti. Bár moderátori kérdésre elismerte: még az egyetemen belüli integráció sem működik jó hatásfokkal. Az építész karok lobbitevékenysége ezt az átjárhatóságot igen erősen blokkolja, különösen hátráltató e téren a műegyetemi építészképzés elitista, kissé bezárkózó, jórészt az objektumtervezésre fókuszáló stratégiája is, amelynél Pécs és Győr sokkal nyitottabbnak látszik. Így a BCE Településmérnöki Tanszékén velük formálódnak már a képzési átjárhatóságban együttműködések, illetve alakult ki szövetkezés. Schneller fontosnak érzi azt is, hogy a tájépítész BSc képzésben kapjon nagyobb szerepet a településmérnöki alapozás, hogy az megteremthesse a tájépítészek átjárhatóságát a településmérnök MSc képzés felé, illetőleg ő szélesebbre tárná a kapukat a geográfus és szociológus BSc képzések irányából is, mert meggyőződése, hogy az eltérő irányokból bevonzott hallgatók MSc szinten rengeteg friss energiát és gondolatot sodornának be a településmérnöki képzésbe, működésbe léphetnének a szakma megújítását feltételező szinergiák. Schneller magát a kamarai „jogosultsági játékot” is túlmisztifikáltnak véli, aminek „véget kellene vetni”. Példaként említette Breuer Marcellt, aki idehaza sokáig azért nem jutott megbízásokhoz, mert nem volt kamarai tag, Corbusier-nek pedig nem volt diplomája. Schneller úgy vélte, hogy nem a jogosultság megléte, hanem az egyéni készségek és képességek kell, hogy mérvadóak legyenek a tervezők közötti versenyben.

A Corvinus Egyetem maga is egy hatalmas konglomerátum, ám ez a konglomerátum még maga sem volt képes az egyetemi integrációt a hallgatók egésze számára is érzékelhetővé tenni. Most ugyan a tervek között szerepel 50 olyan kurzus létrehozása, melyet az BCE hét önálló egyetemi karának összes hallgatója felvehet, de jelenleg ez még nem működik.
...
Pedig mind a közgazdasági, mind pedig a közigazgatási kurzusokban óriási, kiaknázatlan potenciál van a tájépítészeti és településmérnöki képzések számára is. Jól láthatóan a pályázatokkal kapcsolatos piaci és közigazgatási szegmens ázsiója, az ilyen képzettséggel is rendelkező szakemberek keresettsége nőtt, ahogy megjelentek az uniós pénzalapok és regionális politikák az országban. Schuchmann Péter, a MÉK Táj- és Kertépítészeti Tagozatának elnöke is úgy vélte, hogy ez a típusú képzés vállalható része lehetne akár a BSc képzésnek is, hiszen nem a legmagasabb szakmai szintről van szó, ugyanakkor a viszonylagos keresettsége eme szakemberi rétegnek segíthet a BSc szinten rekedtek munkaerőpiaci felszívásában. Fekete Albert szerint ugyanígy a kivitelezésre és fenntartásra sem helyez kellő súlyt a mostani képzés, pedig a BSc-n végzettek ebbe az irányba is egérutakat találhatnának a munkaerőpiac felé.
...

A cikk teljes terjedelemben az epiteszforum.hu oldalon olvasható.