Park a magasban, Nyugat-Manhattan-ben. Valamikor (1934 és 1980 között)itt járt a magasvasút, de ez ma már alig fedezhető fel. A néhány eltökélt ember által alapított baráti társaság (Friends of the High Line)jóvoltából nem számolták fel a vasútvonalat, ezzel megteremtették a park gondolatának alapjait. Miután a vegetáció átvette az uralmat, a vasútból "zöldút" lett.

Tervezők: James Corner Field Operations, Piet Oudolf, Diller Scofidio + Renfro.

Honlap: http://www.thehighline.org

Forrás: http://thewhereblog.blogspot.com

Pedreres de s'Hostal egy felhagyott kőfejtő Minorca szigetén, Spanyolországban. 1994-ben bányásztak itt utoljára követ. Attól kezdve ezt az ipari tájat egy non-profit szervezet, a Lithica fáradságos munkával ipartörténeti parkká alakítgatta. Bár a munka még nincs kész, a kőfejtő már most magával ragadja az embert.

Belépéskor bele kell vetnünk magunkat a mélységbe, rálépve egy lejtőre, amely által akár el is merülhetünk az ősi mítoszokban. A bánya központi udvarának aljára leérkezve, az egybefüggő kőfalak rengetege által körbevéve jelentéktelen atommá zsugorodunk össze. A falak gépek által bemetszett mintázata és egy elképesztő méretű lépcsőház hangulata tovább fokozza ezt a látomást. Az arányok nyomasztóak, szédítőek.

Amikor már tisztába kerültünk a helyzetünkkel, felfedezhetjük az elénk táruló, szögletes bevágásokból álló, kanyonszerű labirintust. Felnézve valószerűtlenül egyenes falak peremei által körbevéve csillog az örökké kék mediterrán égbolt, mint egy idetévedt James Turrel felhőkarcoló tornya.
Ezen a helyen eltévedünk mi is, még az idő is megreked a sötét hasadékok mélyén. Vagy talán kifejezőbb lenne, ha azt mondanánk: az idő itt konzerválódott? Századok vésték és csiszolták, a talaj fokozatosan kimosódott sziklatömböket sodorva magával: mindez leolvasható a sziklák felszínéről. Még a kitermelés eszközei is itt maradtak, hogy a szabad ég alatt tovább rozsdásodjanak és korhadjanak, mint például egy fűrészgép vagy egy darab vasúti sín.

Hogy az elveszettség érzése tovább növekedjen bennünk, egy középkori kolostorkertet is kialakítottak: a kerengő falait a szédítő magasságú sziklák képezik. Valójában most egy ásatás során előkerült középkori város romjai között sétálunk, amelyet betemetett a vulkáni hamu, mint Pompejit, aztán megkövült, és most helyreállítják a maradványait? Vagy ez az egész táj egy kísérlet eredménye, amely utánozni próbálta Kappadókia föld alatti városait és Petra kőbe faragott romjait, de sikertelenül, és ez az oka, hogy régen elfeledték? A Természet mindenesetre most mindenfelé szorgalmasan hódítja vissza a tőle elvett területeket. Ha elég hosszú ideig időzöl itt, talán te magad is, a területhez hasonlóan beleolvadsz majd a tájba.

A kőfejtő nem csupán egy szabadtéri történeti múzeum, amelyben a megtalált tárgyakat kiállítják, hanem arborétum, amely a környező táj őshonos növényzetét mutatja be. A követ fejtő munkások hagyományai nyomán, akik gyümölcsöt és zöldséget termesztettek a felhagyott bányaudvarokban, minden udvaron seregnyi különböző növénytársulás kapott helyet. Van itt gyümölcsöskert, bozótos, cserjés terület, olajfákkal és illatos fűszernövényekkel benőtt udvar is. Az egyik bányaudvarban tavacskát alakítottak ki, amely a Minorcán megtalálható édesvízi területek őshonos növényzetét mutatja be.

Pedreres de s'Hostal a világon bárhol a közösségi összefogás és a szakszerű tájrehabilitáció követendő példája lehet.

Forrás: http://pruned.blogspot.com/2009/02/pedreres-de-s.html

Még több információ és képek itt találhatók:
http://lithica.es