Illyés Zsuzsanna - Borjúvásárcsarnok - Budapest, Máriássy-ház (Borjúvásárcsarnok)

A kertet tervezők,
építők lapja

Címlap Beköszöntő Kapcsolat
Hír Pályázat Esemény Hírek
Magánkertek Közterek Tájak Munkák
Kert Köztér Táj Cikkek téma szerint Cikkek
Linkek, Ajánló Ajánló
Tervezők Szerzők Adatok

Túl a korzón: az újjáépült Március 15. tér

Szerző: Zöldi Péter
Honlapra kerülés időpontja: 2011, május 9 - 14:33
A Március 15. tér a felújítás előttA romkertTar István szökőkútja, "A barbár-római csata"Látványterv (Város-Teampannon Kft.)A felújított tér a lefedett romokkal és a Belvárosi PlébániatemplommalAz átjáró a Kígyó utca és a Duna közöttA templom melletti fűszerkert Szent Kinga és Hedvig szobraivalA tér a felújítást követőenA templom előtti pad elölről......és hátulrólA forgatható fémszékekA burkolatba gravírozott Duna és a LimesA fősétány és a hosszú padsorA fősétány és a piarista terasz kozti burkolat-összeköttetésTar István kútja

Van Budapesten egy tér, ami abszolút centrális elhelyezkedése ellenére évtizedek óta periféria. „Tér” helyett persze jogosabb lenne a „térség” kifejezést használni, hiszen a Március 15. térnek semmiféle olyan attribútuma nincsen, ami miatt városi térként működne, hiába terül el az Erzsébet-híd pesti lábánál. Nem szegélyezik nagy közönségforgalmú helyek, nem torkollanak bele nyüzsgő városi utcák, még az egyszál Váci utca is egy háztömbnyire húz el – a szó szoros értelmében – a háta mögött.

Ez egy lerakodóhely, félbetört szándékok, tervek és épületek depója, ahol minden véget ér, anélkül, hogy összekapcsolódna. A Ferenciek teréről nagy reményekkel induló Kígyó utcán egy hatalmas boltív után ki lehet esni az ürességbe, ahol a gyepbe süllyesztett mészkőcsíkok esetlegesen terjengő foltja a felfedezővel együtt töpreng, merre tovább. A Duna-korzó déli vége a közlekedéstervezés előírásai szerint sorvad el, az ideállított ivókút a korzó folytatásának hiányán nem segít, legfeljebb az egész megoldás kisszerűségét hangsúlyozza. Dél felől minden pesti rakpartok legfájóbbika, a Belgrád-rakpart csatlakozik a térhez, a valaha a nemzetközi hajókikötőhöz tartozó, mára kideríthetetlen státuszú, mindenesetre mozdíthatatlannak tűnő, dunai panorámás parkolólemezeivel. Halszálkában beálló turistabuszok homlokzatai, megfeketedett, vasbeton szerkezetű felüljáró egészítik ki a térberendezést.

A várost felfedezők számára ezek az utóbbiak voltak emlékezetesek, a hídfőtől északra elterülő térrészre ugyanis csak ritkán tévedt ember. Pedig gondoltak itt a gyalogosforgalomra, kedvéért a Contra-Aquincum térszín alatt fekvő falmaradványaihoz egy, a romot látványban messze überelő, a hatvanas évek hazai könnyűszerkezetes építészetéhez sorolható törtkarú lépcsőt konstruáltak. A rommezőt akár tetszetősnek is nevezhető látszóbeton-térfal fogta körül, a gödör tekintélyes méretű területen tüntette el az északi térfélről a parkosításra, burkolásra alkalmas talajfelületet.

A tér sorsáról már jó évtizedre visszamenőleg zajlott a gondolkodás. Ennek egyik legkarakteresebb mozzanata volt, amikor a 2006-os Budapest Szíve tervpályázatban felbukkant a Piarista Rendház és Gimnázium vitatható értékű épületét takaró, az Apáczai Csere János utcavonaláig előrenyúló beépítés (egyes pályaművek szerint Városháza) gondolata. Közterületi rehabilitációból azonban ritkán fejlődik ki magasépítési projekt, így amikor elérkezett az igazság pillanata, a döntés térrehabilitációról szólt, új beépítés nélkül.

Paradox módon egy viszonylag messze eső közterület, a Kecskeméti utca – Ferenciek tere – Petőfi Sándor utca rekonstrukcióját tartalmazó Főutca-projekt megvalósulása hozta el ennek a térrésznek is az időszerű megújulás lehetőségét. A Ferenciek terén megszüntetendő közúti aluljáró hídi kapcsolatát a Belváros forgalomtechnikai terve ugyanis a Váci utca torkolatában, lámpás csomóponttal szándékozik pótolni; ezzel együtt jár a rakpartra vezető útpálya kétirányúsítása és a rakparti csomópont átépítése is. Ebben az összefüggésrendszerben a Március 15. tér a Belváros forgalomcsillapításának kulcsprojektjévé lép elő. A tér kialakítása így látványosan aszimmetrikussá válik, hiszen a Ferenciek tere radikális forgalomcsillapításáért cserében a déli részen erőteljes közútfejlesztés szükségeltetik, az északi térrészen viszont teljes egészében a gyalogosoké a terep.

A déli térfélen mindezt megfejelte egy 250 autót befogadó mélygarázs gondolata, és sokáig élt a tér és az alsó rakpart közötti, felszín alatti forgalmi összeköttetés koncepciója is, ami a Duna-korzó egyenes folytatását tette volna lehetővé déli irányban. Ezt a hídfő alatt megbújó gigantikus betontömb előkerülése húzta keresztbe.

Ahogy a Belváros közterületi projektjei időben, térben (és finanszírozásban) kezdték megtalálni helyüket a „kalapban”, a déli térrészen való beavatkozás időben hátracsúszott, és az északi térrész átépítése önálló projektté vált. Bár a területi összefüggések miatt fordítva ez logikusabb lett volna, öröm az ürömben, hogy így a gyalogosteret hamarabb birtokba lehetett venni.

Nagyon erős infrastrukturális alapja van annak, hogy a Március 15. téren a Duna-korzó eltávolodik a Dunától és (a jövőben) csak az Irányi utca vonalában látja ismét viszont a folyót. Az Erzsébet híd hídszerkezete alatt a jelenlegi közúti kapacitást jelentősen szűkíteni nem lehetett, és az Apáczai Csere János utca „áramvonalas” bekötése is arra sarkall, hogy a korzó határozott irányváltással hatoljon be a tér belsejébe, ahol különböző berendezési tárgyak és történések feledtetik a Duna-partot eluraló közúti és villamos-infrastruktúra zavaró hatását. Mindezek ellenére, az egy forgalmi sávnyi szűkítésnek köszönhetően egy tisztességes szélességű járda és kerékpárút is helyet kaphatott a híd alatt. Vagy a rakpartok teljes rendszerét érintő nagyberuházásra, vagy közlekedésszervezési paradigmaváltásra lesz ahhoz szükség, hogy a legérdekesebb – egyelőre sajnos kibonthatatlan – történet, a hídfő körüli „zöld zseb” és a Duna valós találkozása létrejöhessen. Ez jelenleg a jövő zenéje, nézzünk inkább körül a téren!

Az alapvetően nagyon egyszerű, áttekinthető, képletszerű térszervezésnek két célja van: átvezetni a téren az észak-déli korzót és megnyílni a Kígyó utca felé. A Kígyó utca a Klotild-paloták között beszűkülő Szabadsajtó út állapota miatt gyakorlatilag a Kossuth Lajos utca északi járdájának a meghosszabbítása. Ez a járda az utca forgatagából végre egyenesen és akadálytalanul kiszalad a parti zöldbe, ott csatlakozik a korzóhoz, rövid távon drámai környezetváltás érzetét keltve a gyalogjáróban. És mintha ennyi elég is lenne: a nagyvonalú, szabadon érvényesülő burkolatfelületeken a gyalogosáramlás fő irányaiban semmi nincsen, ami a tekintet és a test szabadságát akadályozná. Az áttört lámpaoszlopokon átsiklik a tekintet és apró gellert kap a felszín alatti romokra betekintést biztosító csúszásmentes üveglapok csillogásán. A koncepcionális tervezés fázisában még meg-megnyilvánuló törekvés, hogy a téren meglévő szintkülönbségeket egymástól jól elhatárolható, külön szintű térrészekkel kellene artikulálni, végül is elhalt, a tér hangsúlyosan egy szintben tartott, legfeljebb felületi torzulásokkal kiképzett, egyöntetű felülettel bír.

A térburkolat mészkő és lángolt gránit – utóbbi a nagyobb terhelésű szakaszokon. Csatlakozóan eltűnt az elaggott Viacolor-burkolat a Váci utca egy rövid szakaszáról. Itt tekinthető meg a terület burkolatépítési bravúrja, a hálós burkolatkiosztás koordináta-rendszerének átfordítása a Váci utcából a Pesti Barnabás utcába, darabonként konszignált tortaszeletnyi burkolatelemek segítségével.

A szervezőtengelyekről hangsúlyosan oldalra lehúzva kapott helyet az a néhány bútorzati elem, amely a puha ütközőzónát biztosítja a kemény térszerkezet és az emberi tevékenység organikusabb jellege között. A hosszú pad egyértelmű cezúraként választja el a burkolt és a parkosított felületet, minden egyes pontjáról más-más képkivágásban jelenik meg a Gellérthegy – Erzsébet-híd – Várpalota látványegyüttese. A hosszú ücsörgésre szánt pad ülőfelületének kialakítása a kényelmi szempontok mellett „grafikai” szereppel is bír. A hasonlóan kényelmes, ámde konzervatív formálású, állandóságot, megállapodottságot sugalló padtípusokra való formai utalás mellett a különböző hosszúságú és színű, vörösfenyő-akác anyagkombinációjú ülőlécek „idegesebb”, véletlenszerű játéka egyértelműen a mai városi élethez kapcsolja ezt az ülőbútort. Ez a pad nem az a pad – mondja a 60 méter hosszú ülőalkalmatosság.

Az embert a berendezés részeként kezelő térépítészet egyértelmű képviselői a forgószékek, melyek az egy társaságban való összefordulást, vagy az attól való elkülönülést egyaránt lehetővé teszik, időben állandóan változó kompozíció részeként. Külön mikro-sikertörténet, hogy a hiányos gépészmérnöki tudással megkísérelt mobil-fémbútortervezés egy, a feladatot nagyon komolyan kezelő fémipari vállalkozó aktív együttműködésével gyakorlatilag sorozatgyártásra érett tárgyat hozott létre, elnyűhetetlen minőségben.

Egy horvátországi istentisztelet utáni ellazult trécselés a templom előtti napsütötte kőpadon: ez az emlék ihlette a Belvárosi Plébániatemplom előtt elhelyezett két, autonóm formálású kompozíciót, mely funkciója szerint pad, formálása szerint egy hanyagul elfekvő kubista szobor, de információs táblaként is működik. Finoman leválasztja a templom közvetlen előterét a korzó gyalogosáramlásáról, hátfalán pedig a kőfelületbe gravírozva mutatja be a templom építésének-bővülésének folyamatát. Régészetfanatikusok figyelem! Az ábrasor igazságtartalmáról szakemberek között is megoszlanak a vélemények, ezért a tartalom helyett érdemesebb arra a szépségre figyelni, mikor a délelőtti napfény lassan elkezdi súrolni a gravírozott kőfelületeket, kibontva a mészkő belső struktúráját….

A templom körül határozottan konzervatív fordulatot vesz a térkialakítás. Az északi oldalon a süllyesztett, intim térrészben a „fűszerkert” még akár modern, de kedves átiratnak is felfogható, de a felüljáró felőli oldalon az egy-az-egyben utánérzett vaskerítés (eltekintve attól, hogy működésében zseniálisan egyszerű és nagyszerű – miért is nem épült meg 40 évvel ezelőtt?) disszonáns, érthetetlen elem, különösen a felüljáró látszóbeton felületei által meghatározott térben. Vajon miért nem volt elképzelhető a kerítés formai jegyeit előíró KÖH számára, hogy az egyértelműen a felüljáróhoz, és nem a templomépülethez tartozó vagyonvédelmi berendezés a formát a funkcióból kibontó tervezés során születhessen meg?

A tér további berendezési tárgyai köré a víz motívuma és a római kultúrszál csavarodnak. A lefedett római rom apropóján az egykori Pannónia keleti határvonalának térburkolatba mart rajzolata a Duna-korzótól a templom előtti résfolyókáig követhető végig („a Duna a folyókába csorog”), melyet a Limes főbb erődítményeinek alaprajzával díszített, burkolatba süllyesztett kőtömbök szegélyeznek. Akinek pedig helyszíni történelemórához nincsen kedve, egy forgószékben lepihenve hallgathatja az egyetlen darab zöld színű mészkőből kifaragott „Városkút” csobogását, elmélázhat a rozsdamentes lefolyórács áttört mintázatának örvénylésén, vagy – ez talán még jobb ötlet – kiülhet a piaristák teraszának sörsátra alá és megvárhatja, amíg a pincér a földszinten megnyíló sörözőből ellátja őt a sárgán gyöngyöző itallal. Fűre lépni pedig szabad!

Beruházó: Budapest Főváros Önkormányzata
Konzorciumvezető: Város-Teampannon Kft.
Konzorciumi tag: Közlekedés Kft.
Vezető tervező: Koszorú Lajos, Kenese István
Zöldfelületi tervező: Pagony Kft.

Forrás: hg.hu

Fotók:
taj-kert.blog.hu

További cikkek a témában: Romkert és parkoló: a Március 15. tér
A "visszakapott város": Budapest, Március 15. tér

Az oldal 2012. április 1-én időlegesen bezárt, ezért bizonytalan ideig nem kerül feltöltésre friss tartalom.
Addig is látogasson el a http://tajepiteszek.hu oldalra

Támogatóink

Belépés

Navigáció

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 3 vendég van a webhelyen.
Minden jog fenntartva - all rights reserved (c) ZöldMűves, 2006-2009
HU ISSN 1788-3237
Rendszer: Drupal
Google Pagerank, SEO tools